Felújították a Szent Bertalan templom 2 harmóniumát. Az újjáépítést Sebestyén János harmóniumgyűjtő kezdeményezte és Pék Csaba restaurátor végezte el. Az új hangszereket Tóka Ágoston Junior Prima díjas orgona- és harmóniumművész szólaltatta meg, valamint az avató ünnepségen barokk zenéket adott elő az Akkord fúvósegyüttes.
A szentmise után kezdődött a harmóniumavató koncert a megújult hangszereken. Felújításukat Sebestyén János harmóniumgyűjtő kezdeményezte.
A Nagytemplom harmóniumai nagyon romos állapotban voltak, ezért Pék Csaba elszállította és generáljavítást végzett rajtuk, tehát mind a bútor, mind a hangszer részét kicserélte.
A harmóniumoknak két fajtája van. A koncerten a szívó légrendszerű harmóniumok szólaltak meg. Mivel kevés kántor tud rajta játszani, ezért kevés helyen használják már ezeket a billentyűs hangszereket. Tóka Ágoston, orgona- és harmóniumművész mindhárom hangszert megszólaltatta.
A Junior Prima-díjas művész után az Akkord fúvósegyüttes előadásában hallhattak egyházzenét a Szent Bertalan – templomba érkező zenebarátok. A két felújított hangszerből a Zimmermann gyártmányú harmóniumot a Szent Urbán templomba szállítják át.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon