A tojások átadási árainak emelését kezdeményezik kereskedelmi partnereiknél a Baromfi Termék Tanácsba tömörült tojástermelő vállalkozások a takarmányok és a takarmány-alapanyagok drágulása miatt. A gabonafélék ára 25-30 %-kal emelkedett az elmúlt fél évben, a takarmánykukorica ára pedig idén januárban már meghaladta a tonnánkénti 60 ezer forintot. Az árak függnek a kereskedők árképzési gyakorlatától is, de a gazdálkodók szerint a fogyasztói árakban csupán némi emelésre lehet számítani.
Áremelésre kényszerülnek a tojástermelők a hónapok óta tartó drasztikus takarmánydrágulás miatt. A piacon jelenleg 40 és 55 forint között mozog a tojás darabonkénti ára, ez a jövőben azonban változhat, csekély áremelkedésre számíthatnak a fogyasztók.
– A terményárak olyan nagyfokúan drágultak – kb. 30-40 %-kal is mind a búza, kukorica, szója -, hogy emiatt a termelőknek igen nehéz talpon maradni. Muszáj valamit emelni, de csak minimális szinten, mert a fogyasztónál nem lehet túl drágára venni az árakat, mert akkor elfordulnak tőle, de szinte biztos, hogy fog emelkedni. – mondta Lászlóné Nagy Mariann, kistermelő.
Lászlóné Nagy Mariann azt mondja: tavaly kevesebben vásároltak tojást, de idén már úgy tűnik kezd visszatérni a régi tendencia.
– A fogyasztás egy nagyon picivel csökkent, szerintem ez a vírus miatt is. A legtöbb idős inkább házhoz kéri, betartották, hogy otthon maradnak. Egy picit azért csökkent, de összességében azért annyival nem. – mondta Lászlóné Nagy Mariann.
A termelőknek mivel nagyon sokat emelkedett a költsége, így rövid időn belül következik be az áremelkedés – mondja a kiskereskedő. Gazdálkodói számítások szerint az utóbbi egy hónap takarmányköltség-emelkedése a tojástermelésben darabonként mintegy 3 forinttal növelte az önköltséget. Tehát a tyúktartóknak a költségnövekedéseket tovább kell hárítaniuk, ellenkező esetben drasztikus állománycsökkentésre kényszerülnének.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon