Megkoszorúzták a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusán található Puskin szobrot az Orosz Nyelv Nemzetközi Napja alkalmából. Az ENSZ határozata alapján 2010 óta ünnepeljük június 6-án az orosz nyelv napját. A Campus udvarán 2008-ban avatták fel az oroszok egyik legnagyobb költőjének mellszobrát, ami előtt minden évben ünnepélyes megemlékezést tartanak.
A Károly Róbert Campus udvarán 13 éve áll Alexandr Szergejevics Puskin szobra, amit az Orosz Nyelvű Írók Nemzetközi Szövetsége ajándékozott a Campusnak. Alina Urazbekova köszöntő beszédében hangsúlyozta, az orosz és magyar nép közötti barátság hosszú tradícióra tekint vissza és a két egyetem között is régi baráti viszonyt ápolnak.
– Miután az egyetem mezőgazdasági jellegű, régről vannak kapcsolatai már az orosz egyetemekkel főleg Oroszország déli részén lévő egyetemekkel, többek között a Stavropoli Agrár Egyetemmel is. – mondta Alina Urazbekova, az Orosz Kulturális Központ munkatársa.
Napjainkban 170 millió embert kovácsol össze az orosz nyelv, Magyarországon is egyre többen beszélik, és a campuson tanuló orosz hallgatók száma is növekszik – erről már Dr. Bujdosó Zoltán a campus főigazgatója beszélt.
– Annak köszönhetően, hogy már intézményközi kapcsolatunk is nagyon sok van orosz egyetemekkel, másrészt pedig az orosz nyelvű hallgatóink száma is egyre inkább növekszik. Azt gondolom, hogy emiatt a magyar-orosz kapcsolatok erősödése miatt szükséges a kapcsolatoknak az ápolása, illetve ilyen típusú kulturális rendezvények megrendezése is. – mondta Dr. Bujdosó Zoltán, a MATE Károly Róbert Campus főigazgatója.
A beszédek után Puskin verseket adott elő az Orosz Stúdiószínház, majd a résztvevők virágokat helyeztek el a költő mellszobra előtt.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon