Már az első napon illegális szemetelőt buktatott le az a vadkamera, amit a zöld kommandó elnevezésű munkacsoport telepített. A felvételek alapján a felügyelők azonosították az elkövetőt, aki traktorral vitte ki a hulladékot a helyszínre. A szemetelő elismerte tettét, így vele szemben eljárás indult. A Városrendészet igazgatója szerint az új technológia nagyban segítheti az illegális szemetelők elleni harcot.
Ide, a Harmadosztály elnevezésű városrész egyik területére próbált egy ismeretlen személy illegálisan szemetet lerakni, méghozzá pont egy olyan helyre, amit nemrégiben egy pályázat keretében tisztítottak meg. Ugyanennek a pályázatnak a keretében helyezték el azokat a kamerákat, amelyek a város több pontján figyelik az illegális hulladéklerakást, az ide elhelyezett kamera pedig már az első napon jó szolgálatot tett, a szemetelőt ugyanis a
– A felügyelők miután beazonosították az elkövetőt, felkeresték otthonában, aki elismerte a tettét, így vele szemben feljelentést kezdeményezünk. Az új hulladék törvény alapján lehetőség van arra, hogy az ilyen jellegű cselekmények szigorúbb szankciók alá essenek. – mondta Ferenczy Dániel, a Gyöngyösi Városrendészeti Igazgatóság igazgatója.
Ferenczy Dániel elmondta: évek óta nagy gondot okoz a városnak és az itt élőknek az illegális szemetelés, most azonban az új módszer segítségével jelentős lépést tehetnek ezek a felszámolására.
– Elengedhetetlennek tartom az innovatív rendészeti módszerek bevezetését az illegális szemétlerakás elleni küzdelemben. Itt fontos kijelenteni, hogy világos és egyértelmű munkafolyamatoknak kell lenni, a kollegák szakmai felkészültsége rendkívül kiemelendő, illetve modern, hatékony eszközök alkalmazását is meg kell tennünk, hogy sikeresebben lehessen az ilyen akadályokat venni. – tette hozzá Ferenczy Dániel.
Az igazgató hozzátette: a kamerák célja az, hogy olyan helyekre kerüljenek, amit a szemetelők nem vehetnek észre, így a városrendészek nagyobb eséllyel vehetik fel a harcot velük szemben.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon