Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
A szállodák fejlődését követve a Mátra programkínálata is évről évre bővül. A kikapcsolódási lehetőségek között ma már egy ritkaságszámba menő dzsiptúrát is kínálnak a szervezők. A háromórás kiránduláson ráadásul olyan látnivalókat mutatnak meg a vendégeknek, amelyeket másképp nem láthatnának.

A túra útvonala némi szafari-jelleggel fűszerezve a Tekeres-völgyi vadaskertben indul, ahol muflont, őzet, vaddisznót is láthatnak a vendégek. A három óra alatt a négykerék-meghajtású járművekkel legyőzendő szintkülönbség 500 méter. A végcél a 630 méteren található Hajnácskő vára. Az egyébként nem látogatható avarkori romon avatott segítőkkel íjászkodni és sziklát mászni is lehet. A kisebb megrázkódtatások után kiérdemelt kilátás azonban önmagában is szemet gyönyörködtető a kalandtúra zárásaként.
Faragó Zoltán
Gyöngyösi értékek a filmvásznon