Rendhagyó hittanórán vehettek részt a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola diákjai a Zene Világnapján. A Szent Bertalan templomban a Páterrock együttes adott koncertet. A tavaly novemberben alakult zenekar érdekessége, hogy az Egri Főegyházmegyében szolgáló papok alkotják.
Négy atya, aki hisz a zene hatalmában. Õk a Páterrock, az első magyar, kizárólag papokból álló beatzenekar. Egy évvel ezelőtt Ternyák Csaba egri érsek ösztönzésére alakultak meg, azért, hogy a fiatalokhoz ilyen formában vigyék el isten üzenetét.
A Páterrock Gyöngyösön szolgáló tagjának, Czibere Zsolt káplánnak régi vágya volt már, hogy elhozhassa együttesét ide. Most sikerült.
A zenekar koncertjein éppúgy játszik ismert világi dalokat mint zsoltárokat és evangelizációs dalokat. Közülük többet az iskola ifjúsági miséjéről is ismertek már a gyerekek, így együtt énekelték azokat a páterokkal.
A Páterrock egyelőre csak az Egri Főegyházmegyében lép fel. Ott viszont szeretnék végig járni minden katolikus iskolát, s ahogy mondják, játékukkal falakat szeretnének ledönteni és hidakat szeretnének építeni.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon