Vasárnap reggel hat órától este hét óráig adhatják le szavazataikat a választópolgárok az Európa Parlamenti választáson.
Nyolc párt közül választhatunk, a szavazás egy fordulós, képviselőt pedig az a párt küldhet Brüsszelbe, amelyik eléri az 5 százalékos küszöböt. Az első eredmények valamivel 23 óra után várhatók.
Május 25-én vasárnap tartják az Európa Parlamenti választásokat. Az országgyűlési választáshoz hasonlóan ez is egy fordulós, viszont csak listára lehet szavazni és nincsenek választási körzetek sem. Vagyis van, egész pontosan egy darab, mert az egész ország számít egy körzetnek. A szavazólapra 8 párt került fel.
Kozma Katalin jegyző elmondta, jóval alacsonyabb részvételre számítanak, mint az áprilisi választásokon. A szavazóknak egyetlen lapon kell bejelölniük azt a pártot, amelyiknek képviselőjét az Európa Parlamenti padsorokban kívánják látni. Egyéni jelöltekre nem lehet szavazni, a választás menete azonban hasonlóan zajlik majd, mint az eddigiek.
A szavazatokat reggel hat órától este 7 óráig lehet leadni. Más településekről eddig mintegy százan jelezték átjelentkezési szándékukat, mozgó urnát is körülbelül ennyien igényeltek. Az első eredményeket az olaszországi 11-órás urnazárás miatt csak valamivel éjfél előtt tudhatjuk meg, akkorra azonban a feldolgozottság közelíteni fog a száz százalékhoz.
Gyöngyösi értékek a filmvásznon