Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Az utolsó önálló tanévnyitó

Az utolsó önálló tanévnyitó

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Utolsó tanévnyitó ünnepségét tartotta meg az önálló Károly Róbert Főiskola, hiszen a következő tanévtől várhatóan összeolvad a gyöngyösi és az egri főiskola. A most főiskolásként kezdő gólyák így a tervek szerint már egyetemi diplomával fejezhetik be az iskolát. A tanévnyitó ünnepségen esküt tettek az első éves hallgatók és több kitüntetést is átadtak a vezetők.

Solti Péter, az Emberi Erősforrások Minisztériumának intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztosa köszöntötte a most még önállóan működő Károly Róbert Főiskola első éves hallgatóit a tanévnyitó ünnepségen. Jövő év júliusától vonhatják össze a gyöngyösi illetve az egri főiskolát, így a tervek szerint már a jövő tanévet Eszterházy Károly Egyetemeként kezdheti meg az intézmény. A tanévnyitó ünnepségen az első évesek esküt tettek, így tiszteletbeli főiskolai állampolgárokká váltak.

– A Károly Róbert Főiskola 2015/2016-os tanévre közel négyszáz hallgatót vett föl, a szakjaink nagy többségét tudtuk indítani, tehát csaknem minden alapképzésünk, felsőoktatási szakképzésünk és mesterképzésünk indul ebben a tanévben is – mondta el Szegedi László rektorhelyettes.

A legtöbb diák – ahogyan a korábbi években- idén is a gazdaságtudományi képzésekre adta be jelentkezését. Most nem csak ők, az első évesek, hanem azok is elkezdték az idei tanévet, akik alapképzés után mesterképzésen tanulnak tovább.

– Számos olyan hallgatónk van, aki felsőoktatási szakképzésben végzett, és alapképzésben folytatja tanulmányait, illetve az alapképzésben résztvevők közül is szép számmal folytatják mesterképzésben itt a főiskolán a tanulmányaikat – részletezte Szegedi László.

A tanévnyitón az iskola rektora kitüntetéseket adott át és hivatalosan is megnyitotta az idei tanévet. A gyöngyösi és az egri főiskola összevonásáról a két intézmény vezetése ma egyeztetett, a nyilvánosságot később tájékoztatják a részletekről.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Mesemondó - Pinocchio 2. rész
09:13
Vidróczki gála 2019 - Vidróczki Néptáncegyüttes - Kalocsai mars és friss részlet
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Fogadóóra 1. rész – közéleti magazin
10:02
Reklám
10:05
Fogadóóra 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Moziklip - mozi magazin - ismétlés
10:59
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
11:11
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:14
Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - Klip
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:02
Reklám
19:05
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Márkus Liza és Gonda László koncertje
20:11
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság