Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Lelassult a szállítás

Lelassult a szállítás

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Több tíz kilométeres dugók, lezárt határszakaszok, menekültek tömege. Nincs könnyű dolguk a fuvarozással foglalkozó cégek munkatársainak. Egy gyöngyösi telephellyel is rendelkező cég ügyvezetője azt mondta: nem csak késések fordulnak elő, a sofőröknek a menedéket kereső migránsokkal is számolniuk kell az utazásaik során.

A cég főként Angliába, Németországba, Franciaországba és a Benelux államokba szállít. A határzárak, a közlekedési dugók miatt a szállítási idő megnövekszik, ezért a sofőrök korábban indulnak el a telephelyről. Késések azonban így is előfordulnak. Varga József a fuvarozással foglalkozó cég ügyvezetője szerint a megrendelők egyelőre tolerálják a késéseket.

Migránsokkal már évek óta találkoznak a fuvarozók, így a probléma náluk nem újdonság, de ekkora tömeggel szemben érdemes felkészülten útnak indulni.

Éjszaka az alvázra is felmásznak a menekültek, felvágják a ponyvát, sőt a fosztogatás sem ritka. A hatóságok azonban komoly bírságot szabnak ki a sofőrökre, sőt a fuvarozó cégre is, ha menekültet találnak a járműben, ezért a vezetőnek az átlagosnál is jobban oda kell figyelnie.

Varga József szerint a megrendelések száma nem csökkent a menekülthelyzet miatt, viszont a cégek egy része most mindenből nagyobb mennyiséget rendel, hogy egy esetleges késés esetén se álljon le a munka.


Tovább az archívumra