Rendhagyó könyvbemutatónak volt a helyszíne a Vachott Sándor Városi Könyvtár. A Gyöngyös város úszósportjának története című kötet posztumusz kötetként jelent meg a Gyöngyösi Úszó Alapítvány kiadásában, a városi önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával.
Szerkesztője – bár az volt az álma, hogy a szüreti napokhoz igazított könyvbemutatón ős is ott legyen – már nem lehetett jelen. A bemutató így egyben emlékezés volt a nyáron elhunyt Csépe Györgyre, a gyöngyösi úszósport egyik legnagyobb alakjára.
A kötet ötlete és szervezése, s részben szerkesztése is Dr. Csépe György nevéhez fűződik, aki úszóként, vízilabdásként, de legfőképp pedagógusként mindig a városért dolgozott. Talán ő volt a leginkább hivatott arra, hogy ezt a könyvet megírja, hisz ő volt az, aki 15 évvel ezelőtt már 1995-ig összefoglalta Gyöngyös város úszósportját. Az elmúlt években folyamatosan azon dolgozott, hogy a folytatás is elkészülhessen. A megjelenést azonban már nem érhette meg, a könyvet az úszó alapítvány kuratóriumának segítségével fejezték be.
Kell, hogy nélküle is menjen, mondta az alapítványi elnök, hisz Csépe György sportvezetőként is szilárd alapokat rakott le. Abban az összefogásban pedig, ami mindig is jellemző volt az uszodai életre, továbbra is bizton számíthatnak. Roska László, az úszó alapítvány alapítója szerint hiányt pótló művet vehetnek most kézbe az olvasók, hiszen az elmúlt másfél évtized bőven hozott olyan eseményeket és eredményeket, amelyek érdemesek arra, hogy könyvbe rendezzék. Az alapító reményét fejezte ki, hogy a város támogatásával újabb szép eredményeket érhetnek el.
A könyvbemutatón Hiesz György polgármester méltatta Dr. Csépe György elhivatottságát és sajnálatát fejezte ki, hogy „a nem mindig bölcs” képviselő-testület az úszóalapítvány javaslatára nemet mondva nem támogatta, hogy a néhai sportvezető nevét viselhesse a gyöngyösi uszoda. Hiesz György ugyanakkor hangsúlyozta: az önkormányzat mind a verseny- mind a tömegsportot támogatja az uszodában.