A Kutatók Éjszakája alkalmából idén is több százan látogattak ki a Károly Róbert Főiskolára. A tudományos bemutatókat és előadásokat immár tízedik éve rendezik meg országosan. Városunk főiskolája már hatodik alkalommal csatlakozott a rendezvénysorozathoz.
Évről-évre ismétlődő programok a hagyomány jegyében a Kutatók Éjszakáján: Szabó Gyuri bácsi előadása, gömböcsimogatás, látványkémia és robotszumó – csak hogy a legjellegzetesebbeket emeljük ki. Kedvence mindenkinek volt.
A Kutatók Éjszakája ingyenes programjai már tizedik éve várják a különböző tudományterületek iránt érdeklődőket. A gyöngyösi főiskola már hatodszor vesz részt az országos programsorozatban.
A legfiatalabbaktól a legidősebbekig – a programok valóban minden korosztályt megszólítottak.
De a gyerekek és a fiatalok mellett az idősebb érdeklődőket sem hagyták unatkozni a szervezők: az előadásokon volt szó kvantumfizikáról, közgazdaságról, biológiai hadviselésről, sőt még a nyulakról is. A bőség zavara meg is látszott az idelátogatókon.
És akiknek a földszinti standok és az emeleti előadások még mindig nem lettek volna elegendők, azok a tetőtérben a csillagászokkal, a kutatóintézetekkel, a tőzsdeszimulációval ismerkedhettek, de a főiskola színjátszói is bemutatkoztak ezen az éjszakán.