Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Erdők hete

Erdők hete

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Az Erdők Hete rendezvénysorozat keretében, ünnepélyes keretek között adták át a felújított turistaházat és kerékpáros pihenőt Rudolf tanyán, a Mátrában. Ebből az alkalomból Mátrafüreden Erdészeti Nyílt Napot tartottak. A rendezvényeken részt vett Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is.

Kerékpárral érkezett Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is a Rudolftanyán kialakított biciklis pihenőhelyre. Ez a kerékpáros turizmus fellegvára, hiszen 700 méter magasan vagyunk- mondta a felújított turistaház és bringa központ átadásán.

Ez a szálláshelyet, pihenőhelyet jelentő beruházás, hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország bejárható legyen- tette hozzá a miniszter. A Rudolf tanyát, mely mindig fontos bázisa volt az erdészetnek, 70 millió forintból újították fel, és része az országos kékkör fejlesztéseinek. A Mátrában közel 20 kerékpáros pihenőt alakítottak ki a projekt során, aminek nagyon örülnek a bringások sőt, ők is segítettek a munkálatok során.

Az átadóval párhuzamosan, az Erdők Hete rendezvénysorozat keretében Erdészeti Nyílt Napot tartottak a mátrafüredi parkban, ahová több száz óvodást és általános iskolást vártak, hogy megismerhessék a természet kincseit és az erdőn folyó munkát.

A gyerekek megismerhették az erdei gyümölcsöket, az erdő hangjait, 315 1183 01 11:23-24. a fából készült termékeket, és azt is megtanulhatták, és azt is feleleveníthették hogy kell viselkedni az erdőn.

A rendezvény üzenete, hogy a nemzeti kincset jelentő erdőket akkor tudjuk igazán védeni, ha megismerjük, ezt a célt szolgálja az Erdők Hete is.


Tovább az archívumra