Tovább bővült a magyar pedagógusok és oktatási intézmények feladatköre. Az idei évtől ugyanis bevezettek egy több szintes értékelési folyamatot, melynek célja a kiemelkedő és a még fejlesztésre szoruló területek meghatározása. Így ma már az olyan hétköznapi feladatok, mint a tanítás, vagy a dolgozatjavítás mellett, erre is időt kell majd szánni.
Óravázlat megírása, a tanóra megtartása, számonkérés. Csupán csak néhány a számos feladat közül, amit éves szinten kell elvégezniük a pedagógusoknak, az idei évtől pedig tovább bővült a kötelességek köre. A 2015/2016-os tanévtől ugyanis egy új, 3 szintes értékelési módszer lépett életbe.
– Az intézményértékelésnek van egy intézményi szintje, ami azt jelenti, hogy 5 évente teljes körűen átnézi az intézménye viselt dolgait, megfogalmazza az erényeit és a gyarlóságait, és megpróbál ebből okulni, tervet készíteni a fejlődésre. A másik az az, hogy az intézmény vezetőt majd a hivatali idejének a 2. és a 4. évében kell majd ellenőrizni. A pedagógus önértékelésről pedig olyan értelemben beszélhetünk, hogy 2 évente egyszer minden pedagógus önértékeli magát – mondta Czinder Péter, a gyöngyösi gimnázium igazgatója.
Az iskoláknak idén még csak a pedagógus önértékeléssel kell foglalkozniuk. Ezt a Pedagógus Önértékelési Csoportok fogják végezni. A tagok óralátogatásokon vesznek részt, hogy megfigyeljék a tanárok munkáját és kikérik a szülők, tanárok és az intézményvezető véleményét is az adott pedagógusról.
– Nem kis túlmunkát jelent, hiszen ezeket mind elő kell állítani és hát a dolog jellegéből kifolyólag hogyha a tantestületnek két évente át kell esnie egy ilyen önértékelésen, akkor ez azt jelenti, hogy miközben a tantestület egyik fele önértékelődik, addig a másik fele segít. Tehát nem lesz ember, akinek ebben a munkában most ne kellene részt vennie – részletezte az igazgató.
A pedagógus a folyamat végén egy értékelést kap a munkájáról, ami alapján egy két évre szóló önfejlesztési tervet kell készítenie. A kapott értékelés pedig a későbbiekben a tanfelügyelők által végzett ellenőrzés alapjául is szolgál majd.