Óvodai sportnapot rendeztek a dr. Fejes András Sportcsarnokban. Gyöngyös 9 tagóvodájából több száz gyermeke érkezett a rendezvényre. A sorversenyek és az ügyességi feladatok teljesítése, nem egyedüli célja volt a sportnapnak. A szervezők a mozgás fontosságára hívják fel a figyelmet minél fiatalabb korban. A résztvevő intézményekből a gyerekeket az önkormányzat sportbizottsága fejlesztő játékokkal is jutalmazta.
„Itt mindenki nyer, és mindenki győztes!” – ez volt a jelmondata az idei sportnapnak, melyen ezúttal is több száz óvodás mérhette össze tudását a különböző sorversenyeken.
– A célunk az mindig ugyanaz, az egészséges életmódra nevelés az nagyon fontos nevelési terület az óvodában, és ezen belül a mozgás az, ami a gyerekek számára egy nagyon nagy érték, és hál istennek nagyon mozgékonyak az óvodáskorú gyerekek, és ezt igyekszünk kihasználni, és minél többet mozogni és minél több lehetőséget kihasználni – mondta Molnár Lászlóné óvodavezető.
A gyerekek egy rövid bemelegítéssel kezdték a napot, ezt követően pedig babzsákkal, ugráló kötéllel, vagy hulahoppkarikával kellett ügyességi feladatokat végrehajtaniuk.
Az ovisok ugyan még játéknak fogják fel feladatokat, de a sport fontosságát már nagyon jól tudják.
Molnár Lászlóné intézményvezető elmondta, az óvodákban is nagy hangsúlyt fektetnek a mindennapos a mozgásra. A Sportnapot pedig különösen várják a kicsik.
– Nagyon szeretik, és nagyon készülnek, hiszen az elmenni valahová, megmérettetni magukat, más óvodákkal találkozni, mivel egy óvoda vagyunk, de 9 telephelyen, tehát ilyenkor találkoznak és ez egy nagyon jó dolog – vélekedett.
Ferenczy Tamás, az Idegenforgalmi, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke elmondta: nagyon fontos, hogy már ilyen fiatalon megtanulják a gyerekek a sport és a mozgás fontosságát, az önkormányzat pedig minden alkalommal segít ebben fejlesztő játékok adományozásával.