Lezárult egy korszak. Utolsó nyitott napját tartotta a Hatáspont Tanoda, amelyen összefoglalták az elmúlt időszak eredményeit, valamint a Tanoda jövőjéről is említést tettek.
A több mint 30 hátrányos helyzetű diáknak abban segítettek másfél év alatt, hogy felzárkóztassák tanulmányaikban, és az eredmények azt mutatják, hogy sikeres volt a projekt. A tanárok, és a tanulók is szeretnék, hogy folytatódjon a program, ezért a jövőben újra pályáznak majd erre a lehetőségre.
Egyes diákok akár 60 %-al is jobban teljesítenek a program indulásához képest – ez derült ki a Hatáspont Tanoda projektzáró rendezvényén, ahol értékelték a másfél évet, valamint az elért eredményeket.
A tanulók főként Gyöngyös kistérségéből érkeztek. Az 56 jelentkező diákból összesen 30 hátrányos helyzetű fiatalt tudtak bevonni a programba.
Nem csak a projekt keretein belül, de az iskolában is sokat javítottak az átlagukon a gyerekek, és a program során kirándulásokon, képzéseken vehettek részt.
A szervezők abban bíznak, hogy jövő nyárra sikerül majd újra nyitni a Tanodát, és az eddig megszerzett tudás jó alapul szolgál majd az újabb információk megszerzéséhez.
– Aközött mérhető különbség van, látva a tesztekből, hogy mondjuk milyen az, amikor valaki nem járt magyarórára, csak az iskolában vesz részt, és mondjuk, ide még eljön plusz alkalmakra, sokkal nagyobb a fejlődés. Az már a tanulón, és leginkább a szülőn múlik, hogy utána akar-e ezzel foglalkozni. Vannak olyan szülők, akiknek ez annyira fontos, hogy mondjuk otthon is szánnak időt a gyerekükre – mondta Nagy Melinda, szakmai vezető.
A program végén, ruha- és élelmiszeradományokat osztottak szét a megjelent családok között.