Több mint egy tucat fellépővel várták a népzene rajongóit és művelőit a III. Visontai Népzenei Találkozóra. Idén tárogató-, és citeraművész is volt a fellépők között.
Molnár László tárogató muzsikája volt az egyik különlegessége az idei népzenei találkozónak Visontán, amit már harmadik alkalommal rendeztek meg, „Száll a madár ágrul ágra” elnevezéssel.
– 2006-ban elindult nálunk kulturális egyesület néven egy civil szervezet. Ennek egyik csoportja a Visonta Népdalkör, és olyan színvonalas muzsikát, hagyományőrzést csinálnak, hogy úgy döntöttek, szeretnék megmutatni másoknak. Illetve nagyon sok helyen felléptek, és szerették volna a vendéglátóikat visszahívni. Ezért találták ki, hogy akkor Visontán is legyen népzenei találkozó – sorolta Szarvas László polgármester.
A legtávolabbról az egercsehiek érkeztek, de jöttek népzenészek, népdalkörök Gyöngyösről, a jászságból, Gyöngyöshalászról, Karácsondról, Csécséről, Gyöngyösorosziból is. A házigazda visontaiak a közös éneklés öröme mellett a hagyományőrzés újraélesztésének fontosságát emelték ki.
– A 70-es években volt Visontának már népdalköre, igaz alig 3 évig működtek. Felkerestük a régi asszonykórus tagjait, és ő általuk indult be ez az egész. Olyan emberek csatlakoztak hozzánk, akik ugyanúgy szeretik a népdalokat, mint bárki más, és ez a kis csapat, és ez a kis csapat működik itt 2007 óta – ismertette Oraveczné Hajnal Edit, a Visontai Népdalkör vezetője.
A népdalkörök, és népzenészek között akadt más különlegesség is: Szőke Sándor citeraművész előadása.