Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Szociális változások

Szociális változások

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A kormány társadalompolitika prioritásairól tartott előadást a Kolping Házban Czibere Károly, aki a helyi KDNP meghívására érkezett városunkba. A szociális ügyekért felelős államtitkár elmondta, három és félszeresére nő az óvodai és bölcsődei gyermekétkeztetésben részt vevő gyermekek száma, illetve az elsődleges munkaerőpiac felé irányítaná a kormány a közfoglalkoztatottakat.

A kormány célkitűzése, hogy minden gyermek jusson hozzá a testi-lelki fejlődéséhez szükséges alapvető javakhoz- Ezt Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkár mondta gyöngyösi előadásán. A kormány ennek érdekében kötelezővé tette az óvodai oktatást, a rászoruló gyermekek pedig ezután a szünidőben is meleg ételhez fognak jutni- tette hozzá az államtitkár.

– Kötelező az óvodáztatás szeptembertől, a gyermekétkeztetés óvodában és bölcsődében három és félszeresére nő az ingyenesen étkező gyermekek száma és 2016-ban a szünidőben is a hátrányos helyzetű gyermekek egyszeri napi étkezéséről gondoskodunk egy kötelező önkormányzati feladatként – sorolta.

Czibere Károly ezzel kapcsolatban elmondta, a bölcsődei férőhelyek száma 25 -ről 39 ezerre nőtt, amit 45 ezerre kíván bővíteni a kormány. További célként jelölte meg az államtitkár, hogy a közfoglalkoztatottakat kivezessék a munkaerőpiacra, aki pedig nem talál munkát az ne segélyből éljen.

– Körülbelül négy egész háromtized millió ember dolgozik ma Magyarországon, a foglalkoztatás rendkívül erősen megnövekedett. A kormányzat célja, hogy az elsődleges munkaerőpiac felé orientálja az embereket. Aki tud dolgozni az dolgozzon, ha valami oknál fogva nincs munka, akkor a közfoglalkoztatás és ne a segélyezés legyen az, ahol értékteremtő munkát tud valaki végezni – mondta.

Az időskorúak anyagi biztonságát is meg kívánja őrizni a kormány, a nyugdíjak növekedése az utóbbi években rendre magasabb volt az inflációnál- tette hozzá Czibere Károly.


Tovább az archívumra