21 éves a Gyöngyösi Városi Televízió. Fennállásának több mint két évtizedes évfordulóját, ma egy ünnepi műsorral köszönti. A már hagyománynak számító születésnapi Nápolyi című műsorban ma este azonban nemcsak a televíziózás, a műsorkészítés kerül fókuszba, hanem az itt dolgozó munkatársak a nagyközönségnek is bepillantást engednek a kulisszák mögé.
Készül a születésnapi Nápolyi ünnepi díszlete. Ez is fontos munka a televízió életében. Ma 21. alkalommal ünnepli a Gyöngyösi Városi Televízió születésnapját.
Az első adást 1994. november 20-án láthatták a gyöngyösi televízióban. Akkor még analóg technikával dolgoztak. Az első főcím.
A Városi Televízió akkor kétnaponta, 1999-től pedig napjainkig minden hétköznap friss híradóval jelentkezik. A híradó nemcsak a város és a térség eseményeiről számol be, gyakran tudósít a lakosságot foglalkoztató problémákról, beszámol a civil szféra, illetve a pártok híreiről is. Több saját gyártású, tematikus műsorral havonta jelentkezik. A kultúra és a sport mellett a gazdaságra és az egészséges életmód közvetítése is nagy hangsúlyt fektetnek a műsorkészítők. 2014 novemberében, az akkor 20 éves televízió közel 40 millió forintból új technikai eszközökkel és kamerákkal át állt a digitális sugárzásra.
Online is elérhetőek a műsorok, illetve a gyongyos.hu honlap és a Gyöngyösi Újság szerkesztése is a Televízióhoz került, ahogy a mozi is már évek óta a televízió része.
A televízió évek óta közvetíti a képviselő-testületi üléseket is. És a városi rendezvények elsőszámú tudósítója. A televízióban, a műsorvezetők, szerkesztők, operatőrök, vágók, hang technikusok és műszaki szakemberek összehangolt munkájának köszönhető, hogy a nézők immár 21 éve mindennap a Gyöngyösi Televízióból tájékozódhatnak a városban történtekről.