Bemutatták a Heves megyei Top 50 kiadványt, amelybe az idén is a megye gazdaságát meghatározó 50 gazdasági társaság, cég került. A kiadványt, amely már 8. alkalommal jelent meg, a HKIK, a NAV Észak-magyarországi Igazgatósága és a Heves Megyei Hírlap közösen készítette, a hozzáadott érték, a foglalkoztatás és a nettó árbevétel alapján.
A Top 50 gazdasági vállalkozás a megye gazdaságának gerincét jelenti, és az adatokból látszik, hogy a megye gazdasága kezd kilábalni a válság okozta traumából- mondta a kamara elnöke, a kiadvány bemutatóján.
A meghatározó cégek közül dobogós helyen áll a Mátrai Erőmű, és a Robert Bosch Elektronika Gyártó Kft. Megyénk 2014-ben, az ország GDP-jének 2,1 %-át és az ipar közel 4%-át adta- mondta előadásában Dr.Lukács György a NAV megyei igazgatója. Fontos adat, hogy a munkanélküliségi ráta csökkent, több mint 49 ezer 700 adózót regisztráltak az idei évben.
A megye vonzó a befektetők számára, mert az ország legnagyobb, közel 143 milliárd Ft-ból megvalósuló, az Apollo gumigyár beruházása zajlik Gyöngyöshalászon – mondta köszöntőjében Pajtók Gábor kormánymegbízott.
A listán 16.-ként szereplő gyöngyösi K&V Nemzetközi Fuvarozó Kft. ügyvezetője azt mondja,számukra megtiszteltetés szerepelni az első 50-ben.
A megye gazdasága és a kis és középvállalkozások szempontjából, fontos lenne, hogy a TOP 50 köre kibővüljön, és az elkövetkező években TOP 100-ról tudnának beszámolni- mondta az ünnepségen Bánhidy Péter a kamara elnöke.