Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Mikulás razzia

Mikulás razzia

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Mikulás napi akciót tartottak a gyöngyösi rendőrök, a városi diáktanács közreműködésével a Karácsondi úton. A közúti ellenőrzés során a szabályosan közlekedők jutalma szaloncukor volt, kisebb kihágásért viszont virgács járt.

A biztonsági öv és lámpák használatát, valamint a szükséges iratokat ellenőrizték ma délelőtt a rendőrök a Karácsondi úton. Most azonban rénszarvasnak, télapónak és ördögnek öltözött gyerekek is várták a sofőröket, akik a közlekedési szabályok betartásától függően szaloncukorral, vagy virgáccsal ajándékozták meg őket.

– Meglepő, mert eddig, talán ha két virgácsot kellett kiosztani, és elég sokat megállítottak már a biztos urak, a nagy többség most azt mutatja, hogy betartják a szabályokat, és inkább a szaloncukor híján leszünk a nap végére – mondta Spisák Bence.

Ha az akció során nagyobb szabálytalanságot észlelnek, az érintettek már nem virgácsot kapnak tudtuk meg.

– Azokban az esetekben, amikor olyan szabályszegés kerül megállapításra, ami kiemelt és mindenféleképpen rendőri intézkedést kíván, természetesen a virgács átadásával nem fejeződik be a rendőri intézkedés, a megfelelő szankciót alkalmazzák a kollégák – közölte Luzsi István.

Nem csak ilyenkor végeznek kiemelt ellenőrzést a város rendőrei. Az ünnepek közeledtével, a dekoncentráltság miatt nagyobb a veszélye a közúti baleseteknek, ezért erre külön figyelmet fordítanak.

– Nagyon fontos, hogy a járművek kivilágítására, kerékpárosok, gyalogosok láthatóságára hangsúlyt fektessünk, ezzel kapcsolatosan a kollégák napi szolgálat terhére látnak el feladatokat, illetve népszerűsítjük azokat az eszközöket, amiket a megyei baleset-megelőzési bizottságtól erre a célra kaptunk – fűzte hozzá Luzsi István, a gyöngyösi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője.

Tekintettel arra, hogy az elmúlt hónapokban a városban megnőtt a gyalogos átkelőhelyen a balesetek száma, így ezzel kapcsolatos fokozott ellenőrzésekre is lehet számítani Gyöngyös területén – hangsúlyozta a közlekedésrendészeti osztály vezetője.


Az Aktuális napi hírei (2015-12-07 )

Tovább az archívumra