Régi adósságát törlesztette a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-je azzal hogy 50 millió forint saját forrásból felújította a Galyatetői Alkotóházat. A most átadott régi-új épület, mely Kodály Zoltán szellemiségét őrzi, elsősorban az alkotni vágyó zenészeket várja.
A pompás környezetben fekvő Galyatetői Alkotóház kívülről és belülről is megújult. Mint Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgatója az épület ünnepélyes átadásán elmondta, az alkotóház 50 millió forintból történő felújítása annak a programnak a részeként történt meg, amelyet a MANK 3 évvel ezelőtt indított, s amelynek során az elmúlt évtizedekben teljesen lepusztult magyarországi alkotóház-rendszert kívánják korszerűsíteni. A szigligeti, a zsennyei és a mártélyi után most a galyatetői alkotóház született újjá, de még nagy lyukak vannak a rendszerben – utalt rá Hóvári János – hiszen Kelet-Magyarországon vagy a Dél-Dunántúlon egyetlen alkotóház sem maradt.
Galyatetőn, ahova zenészek és zeneszerzők szoktak elvonulni, Kodály öröksége él tovább. Az alkotóház ily módon a kodályi szellemiség megőrzéséről is szól, ezért bár minden művészt szeretettel várnak, mégis elsősorban zenészek érkezésére számítanak.
Január közepétől már egyszerre nyolc művész alkothat majd ebben a házban. A kortárs művészetek egymásra hatását és a művészeti ágak közötti kommunikációt kívánja erősíteni az, hogy a falakon jeles kortárs festők képeit helyezték el. Ám mint Stuller Andás mátraszentimrei polgármester elmondta, nem csak az alkotóművészek számára fontos esemény az alkotóház megnyitása, hanem a mátraszentimreieknek és mindenkinek, aki a környéken megfordul, hisz a környék egy szép és hasznos épülettel gazdagodott.