Nagy változásokat hozott a 2016-os év az egyéneknek és vállalkozásoknak is. Január elsejével egyebek mellett megszűnik a személyi igazolvány és lakcímkártya kiállításának illetéke, továbbá első alkalommal a jogosítványt is illetékmentesen kaphatja mindenki, emellett pedig térítésmentes lesz a vállalkozói igazolvány kiadása is. Előreláthatóan mintegy 10 milliárd forintnyi ügyintézési díj spórolható meg a változásoknak köszönhetően.
Akad, aki még nem hallott róla, van, aki viszont üdvözli azt, hogy január elsejétől nem kell egyebek mellett 8000 forintot fizetni a személyi igazolvány ügyintézéséért, az új szabályok szerint ugyanis megszűnik a kiállításának illetéke. Ez a változás további okmányokra is vonatkozik – tudtuk meg a hivatalvezetőtől.
– Közel 20 eljárásnak a díját csökkentette vagy eltörölte 2016. január elsejétől az országgyűlés, a leggyakrabban használt ügytípusokban, tehát így például a személyigazolvány kiváltásánál, az ellopott, elveszett okmányok pótlásánál nem kell az idei évtől fizetni eljárási díjat, de ugyanígy az első jogosítvány kiváltása is ingyenes lesz, a vállalkozásoknál a vállalkozói igazolvány kiváltása – sorolta dr. Bekecs Andrea, a Gyöngyösi Járási Hivatal vezetője.
Továbbá ingyenessé válik a cégnyilvántartásoknál az adóhatósági igazolások kérése, és az erkölcsi bizonyítvány, valamint a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványának kiállítása is.
Az elektronikus ügyek intézését könnyíti a jövőben, hogy új, elektronikus személyigazolványt vezetnek be, amely egyebek mellett ujjlenyomatot és chip kártyát is tartalmaz.
– Az adattartalma kibővült. Tehát nem csak a személyes, legfontosabb adatok lesznek rajta, hanem a TAJ- szám és az adószám is, ez a három adat egy helyen tárolásra kerül, ugyanakkor mindenféleképpen felhívnám az ügyfelek figyelmét, hogy az nem jelenti azt, hogy a TAJ – kártyát és az adókártyát ne őrizzék meg – hangsúlyozta a hivatalvezető.
Tehát mostantól, aki új igazolványt igényel, az már ilyen kombinált iratot kap.
Fontos tudni, hogy 18 év fölött 6 évig érvényes a személyigazolvány, 65 év felett pedig továbbra is biztosított a korlátlan érvényességidejű okmány.
Gyöngyösön, mindkét kormányablak az ügyfelek igényeihez igazodva tart nyitva.