Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Lakógyűlés

Lakógyűlés

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Lakógyűlést tartott Kévés Tamás, a 2-es körzet önkormányzati képviselője, ahol elsősorban a Dózsa György úti háztömbök lakóinak véleményét kérte ki, valamint a jelenlegi problémák orvoslására kerestek megoldásokat együtt. Az összejövetel legfontosabb apropója az volt, hogy az érintett területen vizesedik az egyik társasház, amelynek a helyreállításai munkálatait ugyan már elkezdték, de még van mit tenni. A körzetben egyébként számos fejlesztést terveznek erre az évre is.

Szakszerű csapadék-elvezetés és a szennyvízszag orvoslása – már tavaly elkezdték a Dózsa György úti tömbház rendbetételét, ugyanis egy ideje vizesedik az épület. Főként erről és a megoldásokról, valamint a jövőbeli tervekről tartott lakógyűlést Kévés Tamás a 2-es körzet képviselője.

– Folyamatosan megpróbálok ott, ahol egyébként olyan önkormányzati tulajdon van, lakógyűlést tartani. Ami itt nagy probléma volt, az pedig egy vizesedés, amellyel elég komolyan megküzdöttek az itteni lakók, most már ennek az elhárítása megtörtént a város részéről, kíváncsi vagyok, hogy ez meg is szűnik-e, mert hiszen ez egy olyan probléma, amelyik egy év múlva jelentkezik, hogy ez a beavatkozás, amit mi itt elvégeztünk az hatásos volt-e – mondta.

A jelenlévők ugyan üdvözölték, hogy sok idő után elkezdődtek a munkálatokat, viszont még mindig akadnak problémák – mondják.

Egyelőre meg kell várni, hogy folytatódik-e a vizesedés a helyreállítást követően is, ezért a lakók türelmét kérik.

Nem csak ezen a részen, hanem a körzet további pontjain is terveznek még rekonstrukciókat, így például egyebek mellett elkezdődik a Zsellérközök 1-es üteme.

– A Menház utcának az aszfaltozása, a csapadékvíz-elvezetése, azon felül pedig én szeretném a költségvetésben látni, hogy most már végre a Gyöngyös patak utcában az egyik oldalon a járda fel legyen újítva, mert mind a két oldalon gyalázatos állapotban van. És van közvilágítás-felújítás – sorolta Kévés Tamás.

Továbbá a térfigyelő kamerák pótlását, és a meglévők felújítását is erre az évre ütemezték be – tudtuk meg a lakógyűlésen.


Az Aktuális napi hírei (2016-01-20 )

Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A keddi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Luther Márton élete 2. – Szópárbajok - rajzfilm sorozat
09:15
Molnár Dániel - Édesanyám
09:17
Reklám
09:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:36
Fórum 1. rész – közéleti magazin
10:02
Reklám
10:04
Fórum 2. rész – közéleti magazin
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:46
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból
11:11
Reklám
11:14
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális – hírek röviden
18:02
Hit világa – vallási műsor
18:13
Zeneiskolások előadása - Trió - Haydn: G-dúr trió - Rondo all ungherese
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Sport7 1. rész – sport magazin
19:02
Reklám
19:04
Sport7 2. rész – sport magazin
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Üzleti negyed - gazdasági magazin - ismétlés
20:11
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság