Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Öko-nap a főiskolán

Öko-nap a főiskolán

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Öko-napot tartottak a
Károly Róbert Főiskolán. Ennek keretében Kovács Kálmán környezetvédelmi
államtitkár megnyitotta az ország első ökoklubját, majd kezdetét vette a 2
magyar-magyar ökofórum. Az egész Kárpát-medencére kiterjedő Magyar Zöld
Programról szóró eszmecserén határon túli szakemberek is részt vettek, többek
között Korodi Attila romániai környezetvédelmi miniszter.

 

Kovács Kálmán környezetvédelmi államtitkár egy mobil
időjárás-előrejelző készülék bemutatásával demonstrálta, milyen lehetőségek
rejlenek egy ilyen ökoklubban, mint a most megnyílt gyöngyösiben. A Károly
Róbert Főiskola rektora szerint például a most induló természetvédelmi és
környezetvédelmi képzést segítheti.

 

A Gyöngyösön létesített első ilyen jellegű központ mintájára
még az idén hat régióközpontban hoznak létre ökoklubbot. A közös gondolkodás
azonban nem áll meg a határoknál. A négy évvel ezelőtt Nagyváradon létrehozott
Magyarság az Információs Társadalomban Testületnek immáron a 21. század
kihívásaira kell reagálnia. Ezért a mai nappal a Magyar Öko Fórummal közösen a
határokon túli és az itteni magyarságot összefogó Magyar Innovációs Tanácskozó
Testületté alakult.

 

A testület ebben segítheti az ökoklubok határokon is átnyúló
hálózata, mely hangsúlyozottan a fiatalok részvételére számít a környezet- és
természetvédelmi programokban.

 

Borbándi Erik


Tovább az archívumra