Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Arizóna program

Arizóna program

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Bevezették az Arizóna programot a Markazi Várvölgye Általános Iskolába. A program egy lehetséges konfliktuskezelő módszer, lényege hogy a tanórán zavartalanul tanulhassanak a gyerekek, a pedagógusok pedig a tanulók fegyelmezése helyett a tanításra koncentrálhassanak. A cél nem a büntetés, hanem a gyerekek negatív viselkedésének megváltoztatása.

Itt a markazi általános iskola ötödik osztályos történelemóráján csendben figyelnek a diákok. De nem mindig és nem minden osztályban van ez így. Jelenleg több, mint 130 tanuló jár az intézménybe, a program mindannyiuknak segíthet. Az Arizona módszer egy olyan konfliktuskezelő eljárás, amely mind a diákok, mind a tanárok hatékonyabb tanulását illetve tanítását hivatott biztosítani a tanórák alatt. Ennek a programnak a része ez az úgynevezett Arizona szoba is, ahová azok a tanulók kerülnek, akik magatartásukkal zavarják az óra menetét – mondja az igazgatóhelyettes.

A diák itt egy probléma feltáró lapot tölt majd ki, de kérhet segítséget is a pedagógustól, végiggondolhatja, átbeszélheti a történteket. Már az első kimenetelről a szülő is értesítést kap, a további alkalmakkor pedig már egyre több szakembert vonnak be.

A program lényege az egymás iránti tisztelet és az egyéni felelősségérzet kialakítása.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A vasárnapi adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Tallózó – válogatás a hét legfontosabb eseményeiből
09:21
Reklám
09:24
Híradás plusz – megyei hírműsor
09:53
William Ricketts emlékhelye - dokumentumfilm
10:05
Reklám
10:08
Moziklip – mozi magazin - ismétlés
10:21
Turmix – válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés
10:34
Nézőtér – kulturális magazin - ismétlés
11:04
Nápolyi 3. rész - ismétlés
11:30
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mesemondó - Pinocchio 1. rész
18:13
Vidróczki gála 2019 - Szűcsi Gömbőc - Magyarbődi táncok
18:17
Reklám
18:20
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:36
Nézőtér - kulturális magazin
19:06
Reklám
19:09
Kápolnapuszta - Bivalyrezervátum - dokumentumfilm
19:30
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:46
Egy nap a világ - utifilm sorozat - Azerbajdzsán
20:11
Reklám
20:14
Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság