Így jártak ők- a múltunk megismerése a közös jövőnk alapja. Ez volt a címe annak a pályázatnak, melyre a Nemzeti Tehetség Program keretében a XIX. század ruhaviseletét készítette el a József Attila Szakközépiskola 14 tanulója. A pályázat célja az volt, hogy a diákok a tanóra kereteiből kilépve, bővíthessék ismereteiket, megismerve különböző korok ruházatát, hajviseletét.
Rögtönzött divatbemutató a József Attila Szakközépiskolában. A XIX. századba repítette vissza a részt vevőket az a 14 tanuló, akik korhű, saját tervezésű és készítésű ruháikban mutatkoztak be a projektzárón. A Nemzeti Tehetség Program pályázatán, 1,7 millió Ft-ot nyert az iskola, hogy a női szabó és a szépészeti szakmák közös együttműködése során betekintést nyerhessenek a másik szakmába, ismerkedjenek a XIX. század ruházatával és hajviseletével. A megvalósítás korát, egy városi rendezvény ötlete adta.
A XIX. századi piac megálmodói, Gyöngyös Város Barátainak Köre vezetése nagyon örül az együttműködésnek.
A tanulók a program során gyárlátogatásokon, múzeumlátogatásokon vettek részt. Itt gyűjtöttek ötleteket, de volt, akit egy történelmi film ihletett meg.
A program során, a diákok szakmai tudása is jelentősen gyarapodott, de a kommunikációs, együttműködési, problémamegoldó képességeik is fejlődtek.
Az elkészült ruhákat Gyöngyös város napján megtekintheti a nagyközönség is, ugyanis részt vesznek alkotóikkal a felvonuláson.