45. alkalommal rendezett területi elsősegélynyújtó versenyt a Magyar Vöröskereszt területi szervezete. A mostani megmérettetésre nyolc csapat nevezett, akik közül kettő fog a megyei döntőbe jutni. A fiataloknak életszerű káreseményekben kellett helyt állniuk, csonttörést, eszméletvesztést, égési sérüléseket kellett ellátniuk, de az újraélesztés technikáját is pontosan be kellett mutatniuk.
Lefektették az eszméletlen színész statisztát, ellátták a csonttörést. Olyan szituációkat teremtett a Magyar Vöröskereszt területi szerve az idei elsősegélynyújtó versenyen, amelyekkel a való életben is találkozhatunk. Égési sérüléseket is el kellett látniuk, megnyugtatni a pánikba esett embereket, és tudniuk kellett, mi az első feladat, ha mellkas sérültet látunk.
– Az északi államokban, északi országokban a lakosság 70-80 százaléka tud újraéleszteni, tudja, hogy mit kell tenni akkor, ha éles helyzetben valakinek elsősegélyt kell nyújtania. Nálunk, nagyon szomorú, de Magyarországon még az 1 százalékot sem éri el azoknak az aránya, akik tudják, hogy éles helyzetben mit tegyenek – mondta Liszkainé Aradi Mária területi vezető.
Aradi Mária szerint ezért is fontos, hogy minél fiatalabb korba megtanulják az elsősegélynyújtást, bár jelenleg csak külön szakkörökön tudják elsajátítani a diákok például az újraélesztés helyes technikáját. A feladatok életszerűségére nagy hangsúlyt fektettek a szervezők.
A csapatok minden helyszínen megtudták, mi történt pontosan, majd segítség nélkül kellett ellátniuk a sebesülteket.
– A verseny legjobbja a Berze Nagy János Gimnázium és a II. Rákóczi Ferenc általános iskola csapata lett, így ők jutottak tovább a 135 éves Magyar Vöröskereszt által szervezett verseny országos döntőjére, amit szeptemberben rendeznek meg.