2016 a hüvelyesek nemzetközi éve – e téma köré csoportosítva szervezték meg idei Föld Napi rendezvényüket a Fecske Úti Tagóvoda pedagógusai. A 9 tagóvoda valamennyi nagycsoportosa ízlelési, tapintási és más kreatív feladatokban mérhette össze tudását, emellett a fenntarthatóság jegyében is szerveztek nekik programokat.
9 tagóvoda, 5 fős csoportok, kinti és benti helyszínek – idén is megrendezte a Fecske Úti Tagóvoda a hagyományos Föld napi délelőttjét.
Sorolja Félix, akinek az volt a feladata, hogy különböző hüvelyeseket ismerjen fel, csukott szemmel is, tapintás alapján. Ez azért volt fontos, mert az ENSZ az idei évet, a hüvelyesek nemzetközi évének nyilvánította.
– Úgy gondoltuk, hogy azért fontos, hogy ezekkel a növényekkel foglalkozzunk, mert kevés figyelmet kapnak, holott nagyon magas a fehérjetartalmuk, mikor tápanyag-tartalmuk és az éhezés felszámolásában is nagy jelentőséggel bírnak, hiszen minden földrészen megterem és olcsó a termesztése – sorolta Tőzsér Lajosné tagóvoda-vezető.
A kinti helyszínen kialakítottak még egy zöld sátrat is, ahol különböző magcsírákat lehetett kóstolni szendvicseken, és az újrahasznosítással kapcsolatban is voltak feladatok.
– A szervezéskor, az előkészületekkor figyeltünk az újrahasznosításra is, így a tojásdoboz lett a kincses doboz, és a papírhenger lett az esőcsináló-henger a gyerekeknek – tette hozzá a vezető.
Az egyik csoportszoba pedig konyhává alakult, itt Stiller Tamás séf segítségével csicseriborsókrémet és vöröslencse-pürét készítettek, amit mindenki megkóstolhatott.