Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Megnyerték

Megnyerték

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Megnyerte a 20. Curie Környezetvédelmi Emlékversenyt a gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola 4. osztályos csapa. Az országos rendezvényre több csapat is nevezett, azonban a többfordulós versenyek után csak az ország legjobbjai versenyezhettek. A verseny témája az idén is összetett volt, többek között a környezettudatos gondolkodásra, a pazarlás megszüntetésére kellett fókuszálni.

A saját készítésű társasjátékukat mutatják be a fiúk, ez is része volt annak az országos környezetvédelmi versenynek, amelyre a gyöngyösi felsővárosi iskola 4. osztályos tanulói neveztek. A döntőn sikeresen szerepeltek, elhozták az első helyezetteknek járó serleget.

Õk hárman már tavaly is indultak, akkor csak kis híján csúsztak le az első helyről, most azonban már kicsit rutinosabban és bátrabban szerepeltek. Korosztályukban, több kategóriában is sikerült megnyerni az első helyet.

A verseny témája az idén is összetett volt, többek között a környezettudatos gondolkodásra, a pazarlás megszüntetésére kellett fókuszálni.

Ez pedig már a nyertes csapat prezentációja. A felkészülési időszakban egymás között felosztották a témaköröket, amelyeket egyénileg is feldolgoztak.

A 20. Curie Környezetvédelmi Emlékversenyt ezúttal is Szolnokon rendezték meg.


Tovább az archívumra
Hirdetés

Mai műsor

00:00
Képújság
09:00
A csütörtöki adás ismétlése
09:00
Műsorismertetés
09:01
Aktuális - hírek röviden
09:02
Mesemondó - Hókirálynő 3. rész
09:14
Zeneiskolások előadása - Ender Martin Dániel - Lohmann: Bajor polka
09:17
Reklám
09:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
09:35
G25 – gazdasági magazin
10:02
Reklám
10:04
Sagittarius - Rejtett kincsek Magyarországon - dokumentumfilm
10:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
10:45
A Szomszéd vár - turisztikai magazin - ismétlés
11:12
Reklám
11:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
11:33
Képújság
18:00
Műsorismertetés
18:01
Aktuális - hírek röviden
18:02
Mesemondó - Hókirálynő 4. rész
18:12
Cimbaliband és Szalonna Bandája - Moldvai Kavalos
18:17
Reklám
18:20
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
18:35
Nápolyi 1. rész
19:01
Reklám
19:03
Nápolyi 2. rész
19:30
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
19:45
Nápolyi 3. rész
20:12
Reklám
20:15
Aktuális – Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei
20:30
Képújság