Újabb emlékhellyel gyarapodott Gyöngyös. A Fő téren, az egykori Almásy-ház homlokzatán felavatták Almásy Pálnak, az 1848-49-es szabadságharc idején a képviselőház alelnöki tisztét betöltő politikusnak az emléktábláját. Ez a második, Almásy Pál emlékének szentelt tábla a városban. Az elsőt még 2003-ban avatták, a róla elnevezett mezőgazdasági szakközépiskola falán, azt az emléktáblát azonban 2011-ben az iskola után Mátrafüredre költöztették.
A Fő tér 8-as számú épületen 2003 óta már van egy emléktábla. Azt Almásy János tiszteletére állította Gyöngyös Város Önkormányzata. Most a család egy másik tagjának, Almásy Pálnak, Gyöngyös 48-as országgyűlési követének emlékére állítottak ugyanitt táblát, melynek elkészítését az önkormányzat mellett a Mátra Honvéd Kaszinó és az Aba Sámuel Kórus is támogatta. Kámán Árpád a kórus vezetője szívügyének tekinti az Almásyak emlékének ápolását, tanárként ő javasolta, hogy a mezőgazdasági szakközép vegye fel a politikus nevét, s a 2003-as emléktábla ötlete is tőle származott. Azt mondja, az új Almásy Pál emléktábla régóta váratott magára.
Az ünnepségen Kámán Árpád Almásy Pál életútját ismertette, majd Hiesz György szólt az egybegyűltekhez. A polgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott: jó érzés látni azt, hogy egy közösség megbecsüli a múltat, és emlékezik azokra, akik nem csak a településnek, hanem az országnak is sokat jelentettek. Ezt követően az emléktáblát Hiesz György polgármester és dr. Tatár László alpolgármester együtt leplezte le, majd Almásy Annamária, a zsadányi és törökszentmiklósi Almásy család leszármazottja köszönte meg, hogy a város ilyen méltó módon őrzi családja emlékét, s reményét fejezte ki, hogy a hazafias szellem tovább él Gyöngyösön.
A táblaavató ünnepség az új emléktábla megkoszorúzásával zárult. Gyöngyös Város Önkormányzata mellett Abasár község önkormányzata és az Aba Sámuel Kórus helyezte el az emlékezés koszorúit.