Jótékonysági harcművészeti gálát rendeztek hétvégén a tüdőtranszplantáción átesett Kovács-Hanka Eszter támogatására. A kilencéves kislányon márciusban végezték el a beavatkozást, aminek következtében jelentősen javult az állapota, de a teljes felépülésig további gyógykezelésre szorul.
Hiesz György polgármester nyitotta meg azt a jótékonysági rendezvényt, ahol több mint tízféle harcművészeti stílus jelent meg a művelődési központ színpadán. A bevételből a tüdő transzplantáción átesett Kovács-Hanka Eszter további gyógykezelését támogatják a szervezők.
Mint a kislány édesanyja elmondta, hetente kell járniuk különféle vizsgálatokra I. Semmelweis Klinikára.
A harcművészeti gálán többek között aikidot, vagy különböző karate stílusokat is láthatott a közönség, de a legnagyobb sikere annak volt, amikor megjelent a színpadon Eszter. Õ azt mondja, sokkal jobban érzi magát, már tud mosolyogni, le tud menni a játszótérre is, de sokat kell még kórházba járnia.
– Jól telik a napom. Hat órakor fölkelek, gyógyszer, inhalálás, tanító néni, ha jön. Lemegyünk a játszótérre. Ha kórházba kell menni akkor hamarabb fölkelek, mint hat óra. Úgyhogy inhalálok, utána megyünk apával, fél kilencre oda kell érni. Vérvétel, röntgen, utána eltelik egy nap – mesélte Eszter.
A rendezvény fővédnöke Bárdosi Sándor volt, aki már egy korábbi gálán is részt vett vendégként. Az olimpiai ezüstérmes birkózó elérzékenyülve beszélt Eszterről.
– Természetesen most is gondolkodás nélkül igent mondtam. És az első és a második rendezvény között eltelt egy évben mi nagyon sokat beszélgettünk a feleségemmel, sokszor szóba került Eszter. És mi nagyon szurkoltunk neki, hogy sikerüljön a kezelése és minden jól alakuljon és most én nagyon örültem neki, hogy csillog a szeme – fogalmazott.
Nem csak harcművészeti stílusokat, hanem a japán kultúrához köthető ereklyéket is láthatott a közönség a gálán, amelyen 300 ezer forint bevétel gyűlt össze.