Ne legyen joga a szülőnek a védőnői szolgáltatásról lemondani, kötelezővé kell tenni a szűrővizsgálatokon való megjelenést, és a védőoltások beadatását – hangzott el Horváth László országgyűlési képviselő mai sajtótájékoztatóján, aki szerint a jogszabályi környezet módosítására, és a gyermekvédelmi rendszer megerősítésére lenne szükség. Mindezt a május 12-én elhunyt másfél éves gyöngyösi kislány kapcsán mondta, akinek szüleit a napokban előzetes letartóztatásba helyezték.
Kiara már az anyja hasában is veszélyben volt – mondta Horváth László országgyűlési képviselő mai sajtótájékoztatóján, aki hozzátette: nagyobbik testvére kapcsán már a negyedik eljárás folyt anyja ellen, ilyen előzmények után tehát felmerül a kérdés, hogy miért nem figyelt erre jobban a rendszer.
– Ha a szülő, aki pótolhatatlan, felmondja alapvető kötelességét és nem hajlandó táplálni gyermekét, veszélyt jelent a gyermekre, akkor létezik a gyermekvédelmi rendszer, aminek az a hivatása, hogy a bajba jutott gyermekeket megmentse, megvédje. Ebben az esetben ez a rendszer nem tudta megvédeni Kiarát – fogalmazott az országgyűlési képviselő.
Ennek több oka van, személyi mulasztások és rendszerbéli hibák is közrejátszottak abban, hogy a hivatal bár tett lépéseket, de nem eleget – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő, aki szerint a jogszabályi környezet módosítására lenne szükség.
– Senkinek nem lehet megengedni, hogy lemondjon és elutasítsa például a védőnői szolgálatot, a gyermekvédelmi rendszer szereplőivel mindenkinek együtt kell működnie, meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy ha valakit, például a védőnőt nem hajlandó beengedni a lakásba, akkor legyen lehetőség gyors beavatkozásra, és akár kényszerintézkedéssel is meg lehessen győződni arról, hogy valóságosan mi folyik odabent – sorolta.
Ugyanakkor kötelezővé kell tenni a szűrővizsgálatokat, a státuszvizsgálatokat és a védőoltásokat is. Ezek a jogszabály-módosítások több törvényt érintenek, lehetőség szerint minél hamarabb az országgyűlés elé kell terjeszteni, erre pedig az őszi ülésszakon kerülhet sor – derült ki a sajtótájékoztatón.
Az ügyben a Heves Megyei Kormányhivatal is vizsgálatot indított, ennek eredményét megtekintheti itt.