Kezdőlap » Hírek - Aktuális » A csirkelábat és a csirkenyakat meghagyták

A csirkelábat és a csirkenyakat meghagyták

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A csirkelábat és a csirkenyakat meghagyták, a többi
húst azonban elvitték azok az elkövetők, akik tegnap hajnalban törtek be az
egyik Kálvária-parti húsboltba. Szerencsére a hűtőkamra nem volt tele, a kár
azonban így is mintegy 100 ezer forint.

A húsbolti eladónő csütörtök reggel negyed hétkor, a
nyitásnál vette észre, hogy a zárat feltörték, a pántot lefeszítették és a
hűtőkamra ajtaja nyitva áll. A valószínűleg hajnalban itt járt betörők az
összes húst elvitték, kivéve a csirkenyakat és a csirkelábat. Sok nyomot nem
hagytak maguk után, ám a tulajdonos szerint az elkövetők ismerhették a
helyszínt.

Mintegy 10 ládányi húst vittek el. Ez a rendőrség szerint
annál nagyobb mennyiség, mint ami saját fogyasztásra kellhet, de annál kisebb,
mint amit várhatóan kereskedelmi forgalomba vinnének. Az ügy felderítésében
sokat segíthetnek az esetleges szemtanúk.

Kár csupán a tulajdonosokat érte, a vásárlókat nem. Mivel a
boltba naponta hoznak friss árut, így a vevők kiszolgálása a betörés után is
zavartalan maradt.

Borbándi Erik


Tovább az archívumra