Fokozott közúti
közlekedési ellenőrzéseket tart a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a rendőrség
péntekig. A hatóságok főleg a tehergépjárműveket ellenőrzik majd. Az
ellenőrzésekre a közelgő tél miatti "baleseti kockázatok csökkentése
érdekében" kerül sor.
A „látni és látszani
– elv” alapján elsősorban a gépkocsik lámpáit, fényszóróit,
valamint a szélvédők és a gumiabroncsok állapotát ellenőrzik a rendőrség
munkatársai, naponta 8-16 óráig. Elsősorban a
tehergépjárművek és kamionok számíthatnak a kontrollra. Általános
szabálytalanság a gyorshajtás, tehergépjárművek esetében pedig a kötelező
tartozékok hiánya, valamint a biztosítatlan rakományok – tudtuk meg dr. Széchy Zsolttól, a Gyöngyösi
Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályvezetőjétől.
A bírság mértéke 10 000
forinttól 800 ezer forintig terjedhet. Ellenőrzésekre főként az
autópályákon és a forgalmasabb főutakon lehet számítani. Gyöngyös körzetében az
elmúlt évben 45 százalékkal nőtt a személyi sérülést okozó közlekedési
balesetek száma. Ennek kapcsán az alosztályvezető elmondta: októbertől új
akciót indít a Gyöngyösi Rendőrkapitányság, amely az ittas vezetők kiszűrésére
irányul majd.
Molnár Kata