Arról azonban
viszonylag keveset beszélünk, honnan erednek a mára már megszokottá váló
gesztusok.
A sírokon meggyújtott gyertya az örök világosságot
jelképezi. Katolikus családoknál régi szokás volt, hogy nemcsak a temetőben,
hanem otthon is gyújtottak gyertyát – épp annyit, ahány közeli halott volt a
rokonságban. A sírokat fenyőággal vagy mohával rakták körbe, és a "bánat
virágával", azaz krizantémmal díszítették. A gyertyákat az esti órákban
gyújtották meg és addig maradtak mellette, amíg csonkig nem égett. A temetőben
imádkoztak és ott tartották a szentmisét is. Egyes helyeken harangoztattak a
család halottjaiért, mert úgy tartották, hogy a mindenszentek és halottak napja
közti éjszakán a holtak miséznek a templomban, és amíg a harang szól,
hazalátogatnak széjjelnézni.
Éppen ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az
elhunytak eligazodjanak a házban, és az asztalra ételt és italt tettek nekik. A
halottak hetén munkatilalom is volt, ilyenkor csak a legszükségesebb ház körüli
teendőket végezhették el.
A falvakban esetenként ezen a napon tartották meg a
bíróválasztást, a cselédfogadást, és ekkor újították meg a falutanácsot is.
Egyes hiedelmek szerint azt, aki virágot szakít a sírról,
elviszi magával a halott. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert
annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszállhat a másik
lelkére. Vidéken minden síron legalább egy szál gyertyát elégettek, ugyanis úgy
vélték, annak a fénye egész évben kitart – világít a másvilágon, s így nem kell
sötétben bolyonganiuk a lelkeknek.
Faragó Zoltán