Ám szerintük a kórházműködtetésben már megálljt kell parancsolni a magántőkének. Minderről Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke beszélt a párt gyöngyösi fórumán.
A Fidesz alelnöke szerint pártjukat hiba magántőke-ellenességgel vádolni, hiszen helyesnek és jól működőnek látják mind a gyógyszertárak, mind a háziorvosi praxisok privatizációját. Azonban az egészségügyi átalakítás most elért egy határt, melyet nem szabad átlépni – tette hozzá a politikus a művelődési központban.
Éppen a Heves megyében, az egri kórházdöntés kapcsán történt politikai történések a bizonyítékok arra, hogy helytelen az irány – fejtette ki az alelnök.
Pokorni Zoltán szerint a vasárnapi népszavazás véget vethet a folyamatnak, melynek végén általában a politikusok épp az ellenkezőjét teszik, annak, amit ígérnek. Hozzátette: végeredményben az egész társadalomnak jó egy olyan ország, ahol a szavaknak súlyuk van, a tetteknek pedig következményük.
Faragó Zoltán