Nem jártak a vonatok az ország több pontján, főleg a keleti országrészben. Nálunk zavartalan volt a vonatközlekedés. A sztrájkot délelőtt 10 órakor a VDSZSZ felfüggesztette.
Néhány utas felháborodva, néhány pedig békésen tűri a várakozást, igaz délelőtt 10 óta a menetrendszerint közlekedő vonatkora kell várni.
A február elsején határozatlan időre meghirdetett, és legutóbb ma éjfélkor újra megkezdett sztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hétfőn 10 órakor végül felfüggesztette.- tudtuk meg Kavalecz Imrétől, a MÁV szóvivőjétől.
Február óta a munkabeszüntetést többször is beszüntette a VDSZSZ, most azért döntött így, mert a MÁV tárgyalóképtelensége és "a közlekedési minisztérium vezetés nélküli helyzete" ezt indokolta – nyilatkozta az MTI-nek Gaskó István a VDSZSZ elnöke. Az elnök azonban hangsúlyozta a szakszervezet nem adja fel követeléseit, a sztrájkfelhívását nem vonja vissza.
Ez pedig sokaknak nem tetszik.
Térségünkben nem okozott különösebb felakadást a sztrájk. A vonatok közlekedését Gyöngyösön egyáltalán nem érintette a munkabeszüntetés. A VDSZSZ béremelésért hirdetett sztrájkot illetve követeli hogy fizessenek minden dolgozónak 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből. A korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalat is védelmükbe vedték. A MÁV álláspontja szerint, sem jogi, sem gazdasági alapja nincs a követelések teljesítésének. A teljes menetrend holnaptól állhat helyre – tette hozzá a szóvívő.
Hliva Éva