Az üzlet a régi 5-ös iskola helyén épült, ahová a későbbiekben egy emlékkövet is elhelyeznek a volt tanárok, diákok.
Üresek a pékárus polcok, a friss termékeket, csak ma hozták ide, amikor már a vásárolókat is fogadták. Itt még csak a bejárás történik. Az üzletvezetők bemutatják a termékeket és beszélnek a cég működéséről. A külföldön már jól ismert élelmiszerboltban megtalálhatóak magyar termék is, hisz minden országban mások az igények – tudtuk meg.
Az üzlet 2000 nm-en épült. Több, mint 30 főt foglalkoztatnak, leginkább gyöngyösieket.
Az áruház alapítása a 30-as évekre nyúlik vissza. Mára azonban már a német élelmiszer kiskereskedelem Top 10-e közé tartozik, önálló társvállalatai pedig egész Európában jelen vannak. A gyöngyösi üzletük a volt 5 számú általános iskola helyén épült meg, több tanár és volt diák is úgy gondolta érdemes megemlékezni erről. Az áruház területén egy emlékkövet helyeznek majd el.
A mai nyitáskor több akcióval várták a vásárlókat, 2000 ezer Ft fölötti vásárlás esetén ingyen hot-dog –ot kaptak a vevők.
Hliva Éva