Immár harmadik éve rendezték meg ezt az összejövetelt, ahol tapasztalatcserére, valamint új ismeretek elsajátítására volt lehetőségük a résztvevőknek.
Gyerekjóléti, életmód valamint szexuálpszichológiai előadást is hallhattak a házasságkötő teremben megjelent megyei védőnők. A Magyar Védőnők Egyesülete 3. alkalommal rendezte meg országszerte a védőnő napot, melyet Gyöngyösön Végh Attila alpolgármester köszöntője nyitott meg. Beszéde középpontjában a védőnők szerepének fontossága állt. Csordás Ágnes, magyar Védőnők Egyesületének elnöke elmondta: a legfontosabb a gyermekek egészsége, hiszen később ez határozza meg a munkavégző képességet. A védőnők azok akik a legközelebb állnak a családokhoz.
A rendezvény célja, hogy megtanulják, hogyan tudnak még jobban segíteni a családoknak. Egymás között próbálják elsajátítani az új ismereteket, és tapasztalatot is tudnak cserélni. Legfontosabb a társszakmákkal való együtt működés.
A tavaszi továbbképzésen, vagy ahogyan az elnök asszony mondta, a vándorrendezvényen Heves megye minden szakembere részt vett. A védőnők világnapja júniusban lesz, ahova az országból mindenkit szeretettel várnak majd
Dely Martina