Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Szent Erzsébet szobrot avattak Jászjákóhalmán

Szent Erzsébet szobrot avattak Jászjákóhalmán

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A műalkotást egész napos rendezvény keretében Varga András, helyi plébános szentelte fel. Ugyanakkor a tavalyi Szent Erzsébet Év kezdeményezéseként sétányt is elneveztek a fiatalon elhunyt királylányról. Kenyér és rózsák. Ezzel fogadták a vendégeket a jászjákóhalmiak, utalva a magyar királylány legismertebb csodatételére, amikor a szegényeknek adományozott kenyerei rózsákká változtak.
Árpád-házi Szent Erzsébet II. András lányaként született Sárospatakon. Fiatalon megözvegyült, ezután életét Istennek ajánlotta és a rászorultak támogatásának szentelte. Tiszteletére az ünnepi szentmisén az érseki megbízott mondott beszédet.
A szobor gondolata a helyi önkormányzat és további támogatók segítségével valósult meg.
A községben a szobor felszentelése után egy sétányt is elneveztek Erzsébetről. A látványterv már kész. Itt virágokkal, kandeláberekkel, padokkal ellátott sétaút várja majd a pihenni, beszélgetni vágyókat. A beruházás várhatóan két éven belül befejeződik.
Endrész Beáta


Az Aktuális napi hírei (2008-05-16 )

Tovább az archívumra