A középpontban a galéria jellegéből adódóan a művészetek voltak. Ám nem akármilyen művészetek. Hiszen a karamellszobrászat vagy a zöldség- és gyümölcsszobrászat igazán nem sorolható a szokványos művészeti ágak közé.Piros pünkösd napját már ezer év óta ünnepli Európa, itt a Pincegalériában azonban először rendeztek pünkösd alkalmából egy valódi tavaszi zsongást – természetesen a kultúra jegyében. Gácsiné Nagy Terézia üveggarafikus és Lévai Mária gyöngyékszerkészítő munkáival már április vége óta ismerkedhettek a látogatók, most azonban a szakmájuk fortélyait is elleshették az érdeklődők. De nem csak tőlük, hanem igazi sztároktól is. Vencelné Vígh Maja Venesz-díjas mestercukrásztól például a karamellszobrászat vagy éppen a selyemcukor készítés titkait.
Ehhez jön még az invertáló anyag, és kész is a selyemcukor. A többi már a kézügyességen és a fantázián múlik. Az ehető műalkotások sora viszont nem ért véget. Varga Károly mesterszakács a zöldség és gyümölcsszobrászat hazai úttörője szó szerint maga kísérletezte ki a zöldségfaragás fogásait.
Persze, mint látható, a profiknak megvan már a maguk trükkös szerszámkészlete az ilyen munkákhoz, de akiknek nincs ilyenjük, azok is megpróbálkozhatnak azzal, hogy vonzóbbá tegyék ételeiket. A mostani pünkösdi bemutató után pedig talán Gyöngyösön is amatőr zöldségszobrászok kezdik el bontogatni szárnyaikat.
Borbándi Erik