Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
Egyre ravaszabbak a módszerek, és merészebbek az elkövetők, az elmúlt hétvégén Gyöngyösön, az előtt pedig, Hevesen, Szihalomon, Horton, Sirokon és Viszneken is tevékenykedtek a csalók.
A módszerük most az volt, hogy húszezer forintos bankjegy felváltására kérték áldozatukat, vagy ugyanilyen címlettel akartak fizetni, illetve régiségvásárlás ürügyén szintén nagy címletű pénzzel kopogtattak be egy- egy portára. De nagyon gyakran kérnek egy pohár vizet, vagy különböző vásárlási ajánlatokra csábítják a jóhiszemű embereket.
Tasi Tamás hozzátette, legyünk elővigyázatosak, kételkedjünk, idegeneket ne engedjünk be lakásunkba. A szolgáltató cégek embereitől, pedig kérjünk igazolványt A \”trükkös lopásoknál\” sokszor csak az alkalom szüli a tolvajt, ezért figyeljük meg az ismeretlenek ruházatást, arcvonásait, ha mégis megtörténik a baj, a későbbiekben ezzel segítsük a rendőrség munkáját.
Hliva Éva