Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!
Az ünnepség délelőttjén koszorúzás és zászlófelvonás is volt, az est pedig a felnőttek és az általános iskolás diákok előadásával folytatódott.
A nyertes rajzot, azaz az itt látható magyar zászlót Horváth Dorottya, hetedikes tanuló készítette el. A különdíjat pedig Szabó Dénes nyolcadikos diák vihette haza.
A megemlékezésen részt vett dr. Lovas István professzor, Gyöngyöshalász díszpolgára is. A köszöntő beszédet pedig Tóth Attila, az Erdészeti Szakközépiskola pedagógusa mondta el, melynek középpontjában a történelem állt.
Zárásképpen a felnőttek és az általános iskola diákjainak közös ünnepi előadását tekinthették meg a falu polgárai.
Dely Martina