A 66. évfordulón elhangzott: a halászi vezetők szerint ideje lenne a helyére tenni a Don-kanyar II. világháborús szerepét, s méltósággal emlékezni az ott meghalt 142 ezer magyar katonára.
Ezt követően Szabó Ferenc, a település alpolgármestere szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, ideje lenne tudatosítani a diákokban is, hogy akik az urivi áttörésben elestek, a kommunizmus ellen harcoltak. Hozzátette: egy rendszerváltás, továbbá Nemeskürty István és Für Lajos munkássága kellett ahhoz, hogy ne csak a családi elbeszélésekből tudjunk a Don-kanyarban történtekről.
Az ünnepség végén elhelyezték az emlékezés koszorúit a halászi második világháborús hősök márványtáblája alatt.
Faragó Zoltán