Tavaly 763-an, ez csaknem 80- nal kevesebb, mint két évvel ezelőtt. A leggyakoribb nevek még mindig a Bence és az Anna, pedig ezek már tavaly is dobogós helyen álltak. A házasodási kedv hasonló, mint az elmúlt évben csaknem 200- an fogadtak örök hűséget egymásnak városunkban.
Ikrek is kevesebben születtek, az elmúlt évben: 6, 2007 –ben, pedig 9 ikerpár.
A leggyakrabban választott nevek között még mindig sláger a Bence és az Anna. De voltak, akik Leonídásznak, Keánnak, és Beliánnak nevezték fiúgyermekeiket. Lányoknak a Mirta, az Afrodité és Zoé neveket adták legritkábban.
Az anyakönyvvezető hozzátette, örömteli, hogy egyre többen választanak gyermeküknek régi magyar neveket, mint az István, Botond, Levente és a Kata.
A házasságkötések száma azonban az elmúlt években szinte semmit sem változott. A legidősebb vőlegény 76 évesen állt az oltár elé.
A halálozások száma évről évre növekszik tavaly több, mint 900 halálesetet regisztráltak. Az állampolgársági esküt 10- en tették le Gyöngyösön.
Hliva Éva
Gyöngyösi értékek a filmvásznon