Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Hegyiversennyel debütál a megújult 24-es

Hegyiversennyel debütál a megújult 24-es

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

A vártnál korábban befejeződött a 24-es számú főút Galyatetői bekötőút és Parád külterület közötti, mintegy 8 kilométeres szakaszának felújítása. A Komplex útfelújítási programban 69 milliárd forintos hazai forrásból országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg. A 24-es út most felújított szakaszát 2008 után a héten ismét birtokukba vehetik a 33. Mátrai Hegyiverseny résztvevői.

6600 tonna új aszfalt, több mint 2700 méter motoros védőkorlát, helyreállított útcsatlakozások, kitisztított árkok és felújított hidak. Két hónap alatt nagyot változott a 24-es számú főút Galyatetői bekötőút és Parád külterület közötti, mintegy 8 kilométeres szakasza, a Mátra főútja. A felújítás nem csak az emberek biztonság- és komfortérzetét javítja, hanem a térség turizmusát is pozitívan befolyásolhatja.

– A turizmushoz két alapvető dolog szükségeltetik, az egyik a megközelíthetőség, a másik pedig a biztonság. Úgy gondolom, hogy mind a kettőben kiálljuk most már a próbát – mondta az átadáson Horváth László országgyűlési képviselő.

Mivel hegyi útról beszélünk, fontos munka volt a vízelvezetés rendbetétele, 62 áteresz felújítása történt meg, és az árkokat is kitisztították.

– 7500 tonna aszfaltot dolgozott be a kivitelező, a szalagkorlátok 6,5 kilométer hosszon teljesen felújításra kerültek, és ami nagyon fontos és a motorosok védelmében kiemelten fontos az, hogy a motoros védelem kiépítése közel 3 kilométer hosszon valósult meg – sorolta a részleteket Szilva József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.

Szabó Zsolt, fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közműszolgáltatásért felelős államtitkár azt mondta: az elmúlt négy évben ez a harmadik legnagyobb útfelújítási program, de a kormány már készül a következő két csomaggal.

– Még két csomag fut útfelújítás szempontjából. Az egyik csomagban közel 4 milliárd forint, a másik csomag pedig kb. európai uniós pályázati forrásokat figyelembe véve, olyan 8-10 milliárd forintnyi fejlesztés fog zajlani – mondta.

Az utat 2008-ig minden évben birtokukba vették a Mátrai Hegyiverseny indulói, és most már, hogy ismét megfelelő az út állapota, a héten újra visszatérnek a versenyzők.
A hétvégén közel 100 versenyző tér vissza a legendás mátrai versenypályára.


Tovább az archívumra