Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Jász világtalálkozó

Jász világtalálkozó

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Jászárokszállás lett egy hétvégére a Jászság közepe. A település adott otthont a 22. Jász Világtalálkozónak, ahol színes programok és koncertek várták az érdeklődőket, valamint a helyi tehetségek és civil szervezetek is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra.

Főzőverseny, jász virtus vetélkedő, a jász települések felvonulása, látványos bemutatók, koncertek. Hétvégén minden a kikapcsolódásról és a hagyományőrzésről szólt Jászárokszálláson. Színes, változatos programok várták azokat, akik ellátogattak a 22. alkalommal megrendezett Jász Világtalálkozóra. Hagyományokhoz híven ezúttal is a program keretein belül nevezték ki egy évre az új jászkapitányt.

– Én úgy gondolom, hogy a hagyomány mindennek az alapja. És szilárd hagyományokon lehet igazán szép jövőt építeni. Az én feladata úgy gondolom, hogy ennek a feladatnak az ápolása és erősítése – mondta Csikós Miklós jászkapitány.

A Jász Világtalálkozó mögött közel egy éves szervezés és rengeteg ember munkája áll. Gergely Zoltán, Jászárokszállás polgármestere azt mondja, a csapat minden egyes tagjára büszke, ugyanis mindenféle nagyobb hiba nélkül sikerült lebonyolítani a jászok legnagyobb rendezvényét.

– Közel 400 önkéntes dolgozott a 3 nap alatt és még ehhez hozzá kell tenni a hivatásosokat, a rendőröket, a tűzoltóságot, a katasztrófavédelemtől azokat, akik felügyelőként itt voltak. Csak polgárőrből 135 polgárőr volt a jászság minden településéről jöttek – sorolta Gergely Zoltán polgármester.

A világtalálkozó színes programját az idén 20 éves Hooligans zenekar zárta.


Tovább az archívumra