Aba Sámuelt és Abasárt bemutató vándorkiállítás nyílt Abasáron. A község egymillió forintos támogatással valósította meg az uralkodót és korát bemutató kiállítást, amely hamarosan Visegrádra költözik. A település tervei között szerepel, hogy a közeljövőben elkezdődjön az Aba Sámuel által épített királyi palota feltárása is.
Abasár múltja egybeforr az Aba nemzetséggel, ez pedig nem csak Abasár, hanem Északkelet-Magyarország és a felvidék múltja is. Erre a kötődésre kíván emlékezni a település az Aba Sámuelnek emléket állító vándorkiállítással- mondja Benei Anikó Abasár polgármestere.
Aba Sámuel a magyar történelem harmadik uralkodója, ám elég keveset tudunk róla, holott a Magyar Krónika is foglalkozik vele, csak nem mindenhol részrehajlás nélkül. Ezért az utókorban inkább negatív kép maradt fenn az uralkodóról, holott jelentős és szimpatikus személyisége a magyar történelemnek- mondta el Buzás Gergely régész.
– Hozzá fűződik lényegében Szent István művének, a független és keresztény Magyarország létrehozásának a megszilárdítása, fennmaradása. Sajnos nagyon rövid ideig uralkodhatott, hiszen egy gyilkosságnak esett áldozatul, de mindenképpen egy olyan személyiség, aki megérdemli nem csak a történelemnek, nem csak a szaktudománynak, de a nagyközönségnek is a figyelmét – fogalmazott a szakember.
A kiállítás létrehozói arra törekedtek, hogy Aba Sámuel reális történelmi szerepét és Abasárhoz való kötődését mutassák be.
-Itt temették el, a végleges sírja itt van ebben a településen, de mint a régészeti kutatásokból kiderült, ennél még szorosabb a kötődése, hiszen ő volt az, aki itt egy királyi palotát is létrehozott, amiben aztán később egy bencés apátság jött létre. Ez a híres sári monostor, ami valószínűleg itt az abasári bolttetőn állt valaha, illetve ennek a romjai most is ott találhatóak – sorolta Buzás Gergely.
Az önkormányzat évek óta tervezi, hogy feltárják a romokat, reményeik szerint, pályázati forrásból a közeljövőben elkezdődhet ez a munka.