Kezdőlap » Hírek - Aktuális » Slam Poetry

Slam Poetry

Ez a cikk több mint egy éves információkat tartalmaz!

Ötödik alkalommal rendezték meg a szinte már hagyománnyá váló Slam Poetry estet Gyöngyösön. Az esemény egyre több embert vonz, sokan előre készülnek, de vannak, akiknek a helyszínen jön meg a kedve gondolatai előadására.

Saját gondolatok kötetlenül, szabadon. Talán így jellemezhetnénk röviden ezt az előadásmódot, a slammelést, ami mindinkább kedveltebbé válik Gyöngyösön.
A rendszeres esteknek köszönhetően egyre többen ismerkednek meg a műfaj fellépőivel, akik így nem szűkölködnek a hallgatói visszajelzésekben.

– Ez az ötödik rendezvényünk Gyöngyösön. Aki mind az ötön részt vett, folyamatosan látszódott a fejlődés. Ez gondolom azért is van, mert kapják az építő kritikákat a közönségtől, aki hallja őket, és próbálnak erre utána odafigyelni – mondta Bánszki Botond, az esemény szervezője.

A szervezőknek nem az a célja, hogy profi slamversenyt tartsanak, hanem hogy felhívják az emberek figyelmét a műfaj szépségére, szabadságára. Az esten így nincs is profi zsűri, aki objektíven tudná pontozni az előadókat.

A slam egyik legfontosabb jellemzője, hogy nincs semmilyen kötöttség. Az előadó azokat a gondolatokat, amelyeket szeretne megosztani a nagyközönséggel olyan formában teheti meg, ahogyan szeretné.

– Szólásszabadság, ami itt folyik. Itt próbálom a véleményemet az emberek közé dobni, hogy ki van azon a vonalon. Igazából nagy csendben szeretek írni, zenével sosem tudok, csak ha én meg a gondolataim vagyunk – fogalmazott Szűcs Viktória.

A mostani estet az idén elhunyt Psota Irén, Kertész Imre és Esterházy Péter emlékének szentelték.


Tovább az archívumra