Egy egészen rendhagyó, kreatív építőművészeti tábor zajlik a héten a Berze Nagy János Gimnáziumban. Egy gondolkodásra, pihenésre alkalmas közösségi teret hoznak létre az iskola udvarán. A pályázati támogatás nélkül, kizárólag a szülők támogatásával megvalósuló projektet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem építőművészet szakos hallgatói segítik Vass-Eysen Áronnak, a galyatetői kilátó tervezőjének a vezetésével.
Egy szokatlan faépítmény készül a Berze Nagy János Gimnázium udvarán. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 8 építőművészet szakos hallgatója és a gimnázium tanulói egy hét alatt építik fel az úgynevezett gondolkodó sarkot. A projekt annak nyomán indult el, hogy Vass-Eysen Áron építész tavaly ősszel vendége volt a Berze művészeti önképzőkörének. Akkor határozták el, hogy a nyírségi felhőgyár projekt mintájára az egyetem építőművész szakos hallgatói segítségével új közösségi teret építenek. Madaras László rajztanár kiadta a feladatot a diákoknak.
A rajzokat látva vállalta el Vass-Eysen Áron a projekt megvalósítását. A hallgatók közreműködésével egy többfunkciós közösségi tér tervének körvonalai rajzolódtak ki. Az építmény sporteseményeken, diáknapokon lelátóként szolgálhat, szünetekben pedig pihenőhelyként. Ezt fogják díszíteni a gimnazisták rajzai. Magát a fát pedig puszta szépségében kezeletlenül hagyják. Egyébként minden kézzel készül.
Az építményhez fűzfavesszőt is használnak majd. Pomázi Renáta, a projekt helyi vezetője, aki a diploma munkáját is az ilyen szerkezetekből készítette, a látványtervet mutatja. Így fog kinézni, ha kész lesz.
Nem csak a gondolkodósarok felépítésével szeretnék a teret átalakítani. A tervek szerint a megmaradt faanyagból szobrok is készülhetnek, sőt, akár a gyerekek által tervezett padok egy részét is megvalósíthatják. Az épületet hivatalosan szeptemberben avatják fel, várhatóan egy irodalmi-zenei műsorral.